Menyasszonyi ruhába bújik a 2011-es X-Faktor 2. helyezettje Muri Enikő. Egy fotózás erejéig ölti fel a fehér ruhát. Mint minden lánynak így Enikőnek is az az egyik álma hogy egyszer végre igazából is oltár elé kísérje valaki. Arról a napról már régóta konkrét elképzelései is vannak.
Egyenlőre
erre azonban várnia kell mivel párja a jobb megélhetés reményében amerikába ment dolgozni és a közeljövőben az énekesnő meg is látogatja őt hogy alaposan átbeszéljék párkapcsolatuk dolgait. 2 dolog történhet: vagy megerősödik viszonya párjával és átvészelik a távkapcsolat viszontagságait vagy pedig elválnak útjaik.
Ki tudja, talán jót is tesz kapcsolatuknak egy kis távollét ugyanis Enikő körül az X-Faktor fináléja óta igencsak felpörögtek az események.







