ValóVilág
Attila nemsokára költözhet új lakásába

VV Attila 1 év várakozás után költözhet be nyereménylakásába

Mint azt már mindenki tudja a VV5 nyertese Knap Attila nyereménylakásának ügyében nem sikerült megegyeznie az RTL-nek és az építkező vállalkozónak így felbontották a szerződést. A győztes 1 éve szállodában él. Ám most…

VV Fecó

VV Fecó bajban van

VV Fecó anyagi gondokkal küzd ugyanis elfogyott minden tartaléka. Legutolsó forintjaiból számláit fizette be így lassan azt sem tudja miből fog ételt rakni gyermekei elé. A ValóVilág 5-ben feltűnt Fecó sok mindennel próbálkozott…

VV Olivér 17 éve küzd a KRESZ-vizsgával

A napokban kiderült a ValóVilág 4 egyik legnagyobb taktikusának sötét titka: Olivér lassan 2 évtizede képtelen letenni a KRESZ-vizsgát. Olivér ismét nekifut a jogosítvány megszerzésének mivel 34 éves korára egyre nagyobb szükségét érzi…

VV Fecó Londonba megy dolgozni

A ValóVilág 5 dumagépe arra az elhatározásra jutott hogy Londonban próbál szerencsét hogy el tudja tartani családját. Fecó gépe 3 hét múlva indul, a repülőjegy már megvan. Jelenleg épp gőzerővel tanulja az angol…

Cristofel és Alekosz a Frizbiben

Újabb botrány VV Cristofel körül. Ezúttal a Frizbiben hozta a formát. Hajdú Péter sem gondolta volna hogy ez lesz a dolog vége mikor meghívta VV Alekoszt és VV Cristofelt Frizbi című műsorába. A…

Flournak üzent Cristofel

VV Cristofel nem ül a babérjain és folyamatosan gondoskodik arról hogy róla beszéljenek az emberek. Sajátos stílusában üzent Flour Tominak és SP-nek egy videó formájában. A kubai fiúnak ez már nem az első…

VV Cristofel új számmal sokkol (videó)

Ismét új dallal jelentkezett a VV5 kubai „macsó”-ja Cristofel. A számot a ValóVilág4-ből ismert Leonidasszal valamint Csutorás Bánkkal együtt készítették Vallomás címmel. A dolog érdekessége hogy a legnagyobb videómegosztóra való

Ismét VV Annamari

Tizenéves fiú zaklatja VV Annamarit. A VV5 fura lánya szerint eleinte a Facebookon küldött üzeneteket – melyekben leírta hogy szobája a lány modellképeivel van kitapétázva – még viccesnek is találta ám nem tulajdonított…

VV Kinga nyaralni megy szüleivel

A török riviérára viszi nyaralni szüleit VV Kinga. A lány elmondta hogy már legalább 4 éve nem volt velük közös nyaraláson ugyanis mindég volt nyaranta barátja és inkább azzal ment el kikapcsolódni. Mivel…

Alekosz barátnőjén spórolna

A minap a Borsonlineon megjelent szösszenetből ragadnánk ki a lényeget néhány szóban. Alekosz kiszámolta hogy ha barátnője is benne ül autójában akkor az pontosan másfél literrel fogyaszt többet mint ha csak egyedül utazna…

Fecó a dinnyeárus

VV Fecó dinnyét árul Pécsen, ám rosszakarói feljelentették az adóhatóságnál akik ki is jöttek és felfedeztek egy elírt dátumot a dokumentumokon, ezért a valóságshow hős 50-100 ezer forint bírságra számíthat. Azonban a NAV…

VV Zsófi pultos lett Németországban

VV Zsófi visszatért a gyökereihez, már ami a ValóVilág előtti foglakozását illeti. A VV után sokáig próbálkozott hátha leesik valami neki is a celebek világából, például megnagyobbíttatta melleit ezután pedig kiadta a Rágógumi…

VV Vera és a homokfoci

VV Vera tagja lett a média válogatottnak és első bevetésén rögtön homokban kellett fociznia a siófoki Beach Clubban ami nem is okozott számára olyan nagy problémát. Vera elmondta hogy régebben is nagyon szeretett…

VV Veronika neten ismerkedik

A VV5 plasztikázott fekete cicababája a sorozatos szakítások után szőkévé változott és úgy döntött egy időre elege van a férfiakból. ehhez tartotta is magát legalább 4 hétig majd rájött hogy neki bizony szüksége…

VV Attila: a jogsi után megvan a kocsi is

Amire már hónapok óta vár VV Attila azt most már tényleg az övé lett, megkapta nyereményautóját. Állítólag már napok óta az autószalonba járt vizsgálgatni a kocsiban található extra kütyüket és ma végre megkapta…

Bence gazda kell VV Annamarinak

A VV5 fura lányának szeme megesett a Házasodna a gazda című induló RTL-es műsor Bence gazdáján. A lány még alig heverte ki szakítását egyből új párt keres magának, közösségi oldalán állítólag többször is…

VV Annamari munka nélkül

A ValóVilág 5 játékosa VV Annamari ismételten munkanélküli lett. Pár hete még büszkén újságolta milyen jól érzi magát abban a szépségszalonban ahol épp dolgozott. A lány fogyni vágyó hölgyeket segített céljaik elérésében, ám…

ValóVilág 6 Aréna Börtön?

Egyes híresztelések szerint már javávan készül a VV6 villa és a műsor címe is megújjul, az idei széria a ValóVolág 6 Aréna Börtön névre lesz elkeresztelve. Ezt a hírt viszont néhány ingyenes weboldalon…

VV Olivér a rádióban

Legutoljára a ValóVilág 5 kapcsán halhattunk a VV4 taktikusáról Simon Olivérről. Ott az éjszakai műsorokat vezette és nagy szerepet vállalt a fináléban is helyszíni riporterként. Azóta nemigen volt munkája ám most ismét visszatér…

Cristofel első tetoválása

Cristofel példaképe a jól ismert egykori pankrátor The Rock. Iránta érzett tisztelete jeléül egy olyan tetoválást szeretett volna csináltatni mint amilyen neki van. A valóságshow szájhős kicsit fél a tűtől de attól jobban…

TV mánia © 2013 All Rights Reserved

Friss infók celebekről, tehetségkutatókról, valóságshowkról meg amiről az ismerőseid beszélnek

Designed by WPSHOWER