The Voice
Kovács Kati

Kovács Kati mester lesz a Voice 2-ben?

Már javában tartanak a Voice 2 munkálatai. A napokban a Blikkben megjelent egy cikk miszerint az új évadban Kovács Kati veheti át a távozó Malek Andrea helyét. A castingok már elkezdődtek melyeken a…

Vajon ki lesz a Voice 2 két új mestere?

Új mesterek a Voice 2-ben

Bár az első széria nézettségi adatai éppenséggel nem azt hozták amit a TV2 előzetesen várt volna de azért úgy néz ki mégiscsak elindítják a Voice 2-t idén. Az előválogatók már el is kezdődtek….

Pál Dénes a Voice győztese

Pál Dénes átvette nyereményautóját

A Voice győztese a napokban vette át nyereményautóját amivel rögtön meg is látogatta Miskolcon élő szüleit. Egész pontosan kedden kapta meg Dénes élete első autójának kulcsait. Az énekes nagyon örül neki hogy végre…

Pál Dénes a Voice Győztese

A Voice nyertese Pál Dénes lett

Nem sokkal 11 óra után még egyszer megmutatták a 4 döntős összes produkcióját, majd kivezényelték a fiúkat a színpadra ahol elmondhatták utolsó gondolatikat. Egy perc volt már csak hátra mikor a műsorvezető elkezdte…

gajer-dukai

Voice döntő – összefoglaló

2013 január 25-én este fél kilenckor kezdetét vette a tavaly nyáron útjára indult műsor lezáró showja vagyis a Voice döntő. Az első produkcióban a 4 döntős vokálozott Szabó Kimmel Tamás mögött aki a…

Pál Dénes - Voice döntős

Pál Dénes nyerte a Voice szavazásunkat

Péntek éjjel az elődöntő után íródott cikkünk végére kitettünk egy szavazást mellyel arra voltunk kíváncsiak olvasóink szerint vajon ki nyeri a Voice első magyarországi évadát. Ugyan még csak szerda van de a szavazatok…

Nádor Dávid

Nádor Dávid a Voice miatt adta fel állását

A Voice 28 éves énekese szinte mindent feladott azért hogy 100%-ban a tehetségkutatóra tudjon koncentrálni, még állását is feladta. Dávid nem is tudott volna bejárni munkahelyére – ahol ügyfélszolgálatosként dolgozott – mivel 2…

Malek Andi telefon nyomkodás közben élő adásban

Malek Andi szabályt szegett az elődöntőben

Malek Andi a szabályok annak ellenére bevitte a pénteki elődöntőre mobiltelefonját melyről szavazatokat adott le az egyik versenyzőre. A nézőtéren ülőknek is ki kell kapcsolniuk telefonjaikat nehogy azok csörgése megzavarja az énekesek produkcióit….

veres-monika-voice

Voice elődöntő – kiesők és továbbjutók

(szavazás a cikk végén!!!) A hónapok óta tartó verseny szép lassan a véget ér mivel mostanra elérkeztünk a Voice elődöntőjéhez. A szavazás némiképp átalakult erre az estére ugyanis a mester választottja 60%-ot kap…

Berkes Olivér - The Voice

Facebookon támadják Berkes Olivért

Úgy tűnik a Voice első évada Caramel csapatának balhéitól lesz hangos és emlékezetes. Kezdődött Fatima kiesésével, aztán Quant is fenyegették, legutóbb Henderson Dávid kiesése korbácsolta fel az indulatokat most pedig Berkes Olivér került…

henderson-david-voice-4-donto

Voice: a 4. élő show összefoglalója

A tét egyre nő ugyanis a 4. élő show után már csak 8 énekes van versenyben azért hogy megnyerje az első magyarországi Voicet. A műsor Mező Misi közjátékával indult a mester nyakában behozta…

Pál Dénes

Pél Dénes a lányok egyik kedvence

A jól ismert duett után mindenki arról beszélt hogy Agárdi Szilvi és Pál Dénes egy párt alkotnak ám ez korántsincs így. Szilvi édesanyja szerint lánya fiatal a fiúhoz és nem is szeretné ha…

berkes-oliver-thevoice-20130104

Voice: 3. élő show

Az elmúlt hetek hagyományaival szakítva ezen az estén mind a 16 még versenyben lévő énekes színpadra lépett. A nézők most 2 versenyzőt juttathattak tovább csapatonként a másik 2 énekes sorsáról pedig mestere döntött….

voice-2012-12-28

Voice: 2. élő show

A Voice 2. élő showjának forgatókönyve is hasonlóképpen alakult mint az egy héttel ezelőtti. 12 énekes akik közül 4 kiesik  a műsor végére.   Malek Andi csapatával indult a műsor. A showt Bakonyi…

schrott-peter-voice-2-elo-show

Schrott Péter: I Don t Wanna Miss A Thing – 2. élő show

Schrott Péter az Aerosmith egyik klasszikusával készült első élő fellépésére. Mező Misi azt mondta egy kezén meg tudja számolni azokat az énekeseket akik ma Magyarországon jól el tudják énekelni ezt a dalt és…

Caramel - The Voice

Fatima pikkel Caramelre

Mint azt péntek este láthattuk kiesett a Fekete Vonat egykori énekesnője Fatima a Voice első élő adásából. Az énekesnő megsértődött mesterére, a döntés után szóba sem akart vele állni. Mohamed Fatima hangszálödémával küszködött…

thevoice-elso-elo-show

Magyarország Hangja: 1. élő show

A 10 hete indult Voice című műsor ma este elérkezett az élő showkhoz. Első alkalommal 12 énekest láthatunk a 24-ből, a mesterek csapatainak felét. Minden mester csapatából 1 énekest a nézők automatikusan továbbjuttathatnak…

Czerovszky Heni

Czerovszky Heni – Pleszkán Écska párbaj

Az életkorokból ítélve ez akár egy anya-lánya párbaj is lehetett volna hiszen a szőke hajú énekes csaknem annyi ideje tevékenykedik a zeneiparban mint ahány éves fiatal ellenfele. Écska nem ijedt meg a nála…

Schrott Péter

Schrott Péter – Olasz Csaba párbaj

Andi számára fontos volt hogy olyan dalt adjon a srácoknak amelyben mindketten meg tudják mutatni magukat. Az érzékeny Csaba sokat küzdött a dallal a próbák elején, Péter (aki szerencsésebbnek érezte a dalválasztást) is…

Dózsa Erik – Zoboki Balázs párbaj

Egyik énekes sem aratott osztatlan sikert a mesterek körében, de Somló Tamás mindkettőjüknek bizalmat szavazott a meghallgatáson. Mindkét fiú örült annak hogy az LGT frontemberének csapatába került. Somló a végsőkig gyúrta a fiúkat…

TV mánia © 2013 All Rights Reserved

Friss infók celebekről, tehetségkutatókról, valóságshowkról meg amiről az ismerőseid beszélnek

Designed by WPSHOWER