VV Attila 1 év várakozás után költözhet be nyereménylakásába
Mint azt már mindenki tudja a VV5 nyertese Knap Attila nyereménylakásának ügyében nem sikerült megegyeznie az RTL-nek és az építkező vállalkozónak így felbontották a szerződést. A győztes 1 éve szállodában él. Ám most…
VV Attila: a jogsi után megvan a kocsi is
Amire már hónapok óta vár VV Attila azt most már tényleg az övé lett, megkapta nyereményautóját. Állítólag már napok óta az autószalonba járt vizsgálgatni a kocsiban található extra kütyüket és ma végre megkapta…
ValóVilág 6 Aréna Börtön?
Egyes híresztelések szerint már javávan készül a VV6 villa és a műsor címe is megújjul, az idei széria a ValóVolág 6 Aréna Börtön névre lesz elkeresztelve. Ezt a hírt viszont néhány ingyenes weboldalon…
VV Attila nem kapja meg nyereménylakását
Fél év taktikázás után megérdemelten költözhetett volna be VV Attila vadonat új lakásába melyet a valóságshow megnyeréséért kapott ám ez még fél év után sem következett be és úgy fest ezután sem fog…
Megvan VV Attila jogsija
A kitartó munka meghozza a gyümölcsét, tudja ezt VV Attila is aki immáron többszörösen is bizonyította ezt a közhelyet. Először fél éven keresztül benn a VV5 villában majd kinn a való világban is…
VV Attila összejött VV Kingával
Hát ez is eljött. Igazából várható volt hogy előbb-utóbb ismét egymásba fog botlani a két VV5 szereplő. Most már hivatalos a hír VV Kinga és VV Attila együtt járnak. Egyenlőre nem szeretnének részleteket…
Együtt utazik Rómába a két döntős
Seherezádé kutyája Claudionál maradt ezért (és hogy végleg lezárják kapcsolatukat) a lány kénytelen elutazni Rómába érte az újdonsült milliomos Attila pedig készségesen felajánlotta hogy elkíséri őt. Arról hogy a nyereményútra
Attila nyerte a ValóVilág 5 játékot
A jó hangulatú ám mégis kissé feszült finálé utolsó részében Attila diadalmaskodott a szavazatok több mint 2/3-át begyűjtve. Csaba távozott a villából 153 nap után. A győztes (érthető módon) alig bírt megszólalni az…
Az utolsó VV5 villa-románc
3 fináléba jutott villalakó közül még az utolsó napokban is kialakulhatna egy pár Seherezádé és Attila személyében ugyanis az utóbbi napokban feltűnően jó köztük a viszony ráadásul Attila titoklevele melyet visszatérte után olvastak…
Attila 77%-al ment vissza az utolsó párbajról
Az RTL Klub marketing fogással indította a péntek esti utolsó VV5 párbajt miszerint Fecó vezetett a szavazatok 2/3-át begyűjtve. Hogy ennek hatására vagy csak mert az Attila drukkerek később kezdtek el szavazni most…
24% – 76% Attila ment vissza a párbajról
Izgalmas párbaj után Attila térhetett vissza a ValóVilág villájába kinn hagyva Verát nem is akármilyen különbséggel. A végeredmény 24% – 76% ami bizony arra enged következtetni hogy VV Attila toronymagas esélyese a Valóvilág…
VV Attila – VV Vera párbaj
Nehéz lenne megtippelni a ma esti VV Attila VV Vera párbaj végkimenetelét mindenesetre az tény hogy Attila még nem volt párbajozni Vera pedig már 3-szor is győzedelmeskedett. Rossz ómen számára hogy az elmúlt…





