Pál Dénes átvette nyereményautóját
A Voice győztese a napokban vette át nyereményautóját amivel rögtön meg is látogatta Miskolcon élő szüleit. Egész pontosan kedden kapta meg Dénes élete első autójának kulcsait. Az énekes nagyon örül neki hogy végre…
Több mint 6 és fél milliós nyeremény a kvízműsorban
Eszter és Veronika 6 millió 600 ezer forintot nyert A kód című kvízműsor 2. adásában. A testvérpár remekül játszotta végig a játékot, minek eredménye több mint 6 és fél millió forint lett, ám…
Péter 3 millió forintot nyert barátjának
Ma este egy játékos foglalta le a teljes műsor idejét az 1 perc és nyersz című vetélkedőben. Péter egészen a garantált egy millió forintos feladat megoldásáig nem árulta el miért is játszik majd…
VV Attila nem kapja meg nyereménylakását
Fél év taktikázás után megérdemelten költözhetett volna be VV Attila vadonat új lakásába melyet a valóságshow megnyeréséért kapott ám ez még fél év után sem következett be és úgy fest ezután sem fog…
Megvan VV Attila jogsija
A kitartó munka meghozza a gyümölcsét, tudja ezt VV Attila is aki immáron többszörösen is bizonyította ezt a közhelyet. Először fél éven keresztül benn a VV5 villában majd kinn a való világban is…
Alekosz és az RTL Klub
A ValóVilág 4 győztesét beperelte az RTL mivel szerződést szegett és szerepelt a TV2 Összeesküvők című “valóságshow”-jában. Az elnyert pénz kifizetését befagyasztották (6 millió forintot nem kapott meg), nyeremény útját pedig nem adták…
3 millió forintot nyert
A ma esti 1 perc és nyersz játékba az aktuális játékos azaz Fecor 3 millió forintot vihetett haza. A 3db golflabda állította meg egy igencsak izgalmas játék végén így a 6 millió forintot…





