"Fernando Alonso" tag
Alonso, Raikkonen és Hamilton a pezsgőzés után

Alonso nyert a Kínai Nagydíjon

A Sanghajban rendezett futamon a gumiké volt a főszerep, azok a pilóták akik jól sáfárkodtak abroncsaikkal igencsak előkelő helyeken végeztek. Alonso elsősorban remek rajtjának köszönheti győzelmét. A rajtnál a két Ferrari szokás szerint…

A győztes Kimi Raikkonen

Kimi Räikkönen nyerte az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat

Nagyon nehezen indult a 2013-as Forma 1-es szezon. Az időmérőt a Q1 után el kellett halasztani vasárnapra az eső és a sötétedés miatt, végül egy remek verseny kerekedett Melbourneben az Albert Parkban. Az…

Alonso Texasban is nagyot rajtolt

Mint idén már oly sokszor Fernando Alonso Austinban is bebizonyította hogy világklasszis  pilóta és nem véletlenül van még versenyben a 2012-es világbajnoki címért. A spanyol a rajt után 3 helyet javítva feljött a…

Egyenlőre nyitott a világbajnokság az F1-ben

Most már egyértelmű hogy az idei világbajnoki cím 2 pilóta között fog eldőlni. Vettel és Alonso között a különbség 10 pont mely egy esetleges kiesés vagy műszaki hiba esetén könnyen eltűnhet vagy visszájára…

Vettelt megbüntették, Alonso új esélyt kapot a vb-címre

A versenybírák több mint 4 órán át tárgyalták Sebastian Vettel esetét végül arra jutottak hogy elveszik tőle a rajtrács 3. helyezését melyet az időmérőn sikerült megszereznie és a címvédő német világbajnoknak a boxutcából…

Alonso életben tartja reményeit a vb-címre

A tavalyi futamból kiindulva nem sok előzésre számíthattunk de összességében izgalmas verseny kerekedett ki a 2012-es indiai futamból. A rajt után a vb-pontversenyben 2. helyen álló és jelen versenyen 5. helyről induló Fernando…

Olasz nagydíj: Hamilton, Perez, Alonso sorrend

Lewis Hamilton rajt cél győzelmet aratott Monzaban, mögötte Sergio Perez és Fernando Alonso ért célba. Egyvalamit egészen biztosan nem lehet elmondani a 2012-es Olasz Nagydíjról hogy unalmas volt. A rajt után balesetmentesen kezdte…

Kobajasi vagy Hülkenberg válthatja Massát a Ferrarinál

Mint ahogy az lenni szokott ahogy közeledik a szezon vége egyre több pletyka röppen fel a pilóták átigazolásáról. Ilyen volt a héten például a Schumacher – Hamilton – Rosberg féle ide-oda igazolási mizéria…

Rajtbaleset a Belga nagydíjon

Egyből a rajt után óriási baleset történt a 2012-es belga nagydíjon. Roman Grosjean nekiment Lewis Hamiltonnak aki rátolta Fernando Alonsora és az első kanyar bukóterében egy F1-es roncstelep alakult ki. 4 pilóta is…

Forma 1 Német nagydíj: Alonso rajt-cél győzelem

A pole pozícióból induló Fernando Alonsonak sikerült megtartania első helyét egészen a verseny leintéséig így ezzel a spanyol megszerezte idei harmadik győzelmét Hockenheimben. A második helyen Sebastian Vettel futott be az utolsó előtti

Ferrari siker: 2 autó az első 4-ben

Fernando Alonso hozta a most már lassan kötelezőnek mondhatót vagyis dobogót fejezte be a verseny. A nagy meglepetés Felipe Massa teljesítménye aki nem sokkal maradt le a pezsgőzésről idei legjobb szereplésével ami a…

7. verseny 7. győztes – Hamilton nyert Kanadában

A kanadai nagydíj időmérő edzése után már lehetett arra számítani hogy jó esély lesz rá hogy olyan pilóta nyerjen ako idén még nem diadalmaskodott, ugyanis Vettel mögött Hamilton lett a második a qualifikáción….

Pastor Maldonado nyert Barcelonaban

Fernando Alonso nagyon jól kapta el a rajtot a 66 körös Barcelonai nagydíjon és már az első kanyarban az élre állt. Lewis Hamilton az utolsó helyről indulva elkezdte a felzárkózást. A legnagyobb meglepetést…

Williams Renault az első sorban!

Nem várt fordulatokat hozott a Forma 1 barcelonai futamának időmérő edzése. A Q1-be nem jutott be többek közt Mark Webber és Jenson Button sem, nem is beszélve Felipe Massáról (bár tőle idén az…

Ferrari győzelem egy esős Malajziai nagydíjon

A mezőny szépen eljött a rajt után ám a bonyodalmak csak ez után következtek. Nem sokkal a rajt után leesett az itt már megszokott trópusi eső. Először Safety Car, majd piros zászló következett…

Ausztrál nagydíj időmérő

A Red Bull tavalyi egész szezonos fölénye után igen meglepő módon az idei első Forma 1-es kvalifikáción még a pole pozíció közelébe sem nagyon tudtak kerülni. Az első sort lefoglalta a McLaren, mögöttük…

TV mánia © 2013 All Rights Reserved

Friss infók celebekről, tehetségkutatókról, valóságshowkról meg amiről az ismerőseid beszélnek

Designed by WPSHOWER