"csillag születik 4" tag

Elb*szni tudsz?

Plazma márciusban saját maga reklámozására tette fel a B.szni tudsz című számát a youtubera ám mivel nem volt tisztában a nézettséggel majdhogynem egyenesen arányos reklámbevételek lehetőségeivel így néhány hónap alatt milliókat bukott. Ha…

Szirota Jennifer megfigyelés alatt

A Csillag Születik 4. évadának legjobb női előadója Budapestre költözött mivel 250 kilométerről elég nehézkes volt az ingázás a fellépések és egyéb szereplések miatt így ezt látta a legjobb megoldásnak. Most egyedül él…

Mészáros János Elek nyerte a Csillag Születik 2012-es évadát

Ez a nap is elérkezett. Szombat este elkezdődött az utolsó 2012-es Csillag Születik mely végén kiderült végre ki is nyerte a 4. évadot. Itt már a zsűrinek nem volt beleszólása a dolgok alakulásába

Juhász Marci kiesett

Elérkezett az utolsó előtti döntő estéje. A versenyzőknek egy már általuk előadott és egy új produkcióval kellett színpadra állniuk. A Csillag Születik zsűrijének szavazatai alapján mindkét kört a Quantum XXL nyerte, mögöttük Szirota…

Plazma kiesett – megvan a legjobb 4

Már csak 5 elődaó van a Csillag Születik 4 döntőjében. Ezen a héten mindenkinek dupláznia kellett. Érdekesség hogy a zsűri az összes produkciót pontozta és ezek összesítése után alakult ki a végeredmény. Szirota…

Kiesett a Prügyi Duo

Már a műsor legelején bejelentették hogy csak 1 versenyző fog kiesni. A Csillag Születik 4 negyedik döntője közös produkciókkal indult. Plazma a Quantum XXL társaságában adta elő MC Hammer örökzöld slágerének átiratát. Ezután…

Mindkét zenekar búcsúzott a CSISZ 4. évadából

8 produkció várta a Csillag Születik 3. döntőjét melyben a résztvevők megmutathatták mit is tudnak és mennyit fejlődtek az elmúlt hetekben, hónapokban. Németh Zoltán PlaZma (26 pont) kezdte a showt Ösztön című szerzeményével

Negyela Bernadett és a Vízi-Molnár Duo búcsúzott a CSISZ-ből

A még 10 versenyben lévő produkció ismételten hozta a formáját és egymást váltották a színvonalasabbnál színvonalasabb előadások. A sort a Quantum XXL (35 pont) nyitotta akik a már

Csillag Születik 2012 – 1. élő show (döntő)

A Latin Carneval nyitotta a Csillag Születik 2012-es 1. élő showját, táncprodukciójukra 20 pontot adott a zsűri (itt már lehetett sejteni hogy gondban lehetnek a végelszámolásnál). Annál is inkább mert olyan produkciók következtek…

A párbajok után megvan a 12 döntős

A Csillag Születik 4 utolsó rostáján 72 esélyes közül a zsűri alapból továbbengedett 6-ot: Vízy-Molnár Duo, Kővári Máté, In Diretta, Dósa Krisztián és Babos Richárd, Juhász Marci, The Immigrants . Ezután 10 versenyzőnek…

3. válogató

Ezúttal sem szűkölködtünk zenés-táncos produkciókban. Több tánccsoport is tovább jutott, a leglátványosabb műsort a Latin Carneval társastánc show-ja szolgáltatta. Ezután előkerültek a hangszeres előadók is, a zsűri nagy örömére. Mondhatni szokatlanul színvonalas műsort láthattunk

2. válogató – legjobb videók

Aki lemaradt volna annak itt egy kis válogatás a legjobb produkciókból:

Második válogató – 2012.03.24.

Az idei második Csillag Születik válogató is jó néhány meglepetést tartogatott mind a nézőknek mind a zsűri tagoknak. A változatosságban most sem volt hiány, a felhozatal a teljesség igénye nélkül: rappelő történelem tanár,…

Youtube válogatás

Épp úgy ahogy minden tehetség kutató műsor válogatásainál a Csillag Születik 2012-es évadánál is feltűnt 1-2 kedvelhető tehetség valamint néhány olyan produkció is mely így vagy úgy de kiveri a biztosítékot. Ezekből szemezgetünk…

TV mánia © 2013 All Rights Reserved

Friss infók celebekről, tehetségkutatókról, valóságshowkról meg amiről az ismerőseid beszélnek

Designed by WPSHOWER